A REMÉNYHEZ: Újraérkezettek
Belső Trianon, kiáltja a Hátrahagyott, ahogy meglátja az első vonatot, ami átlépi a határt, Nógrád megyéét, az Elfelejtett Polgárokét, amin beszállítják a nyomorultakat, a bénákat, a félbénákat, a kar- és lábnélkülieket, az
elmebetegeket plusz a másként gondolkodókat, főleg a másként gondolkodókat, amin szállítják Nógrád szívébe a munkanélkülieket és a gyanús közmunkásokat is, főleg a gyanús közmunkásokat, hogy egy országrészben legyenek a Feleslegek, a szemnek
fájók, hogy elkerített helyen legyenek, akiken gondolkodni nehéz, akiken gondolkodni zűrös kamrákba visz, akiken gondolkodni Szodoma és Gomorra, rengeteg szerelvény megy át az áteresztő pontokon, lógnak az emberek a rengeteg
szerelvényeken, kapaszkodnak a Feleslegek, óvják lomha kacatjaikat, van, aki kis hűtőt is hozott magával, ölelgeti, akár egy gyereket, a tolókocsik nagy részét le kellett hajítani, hogy elférjenek, le kellett hajítani, hogy rend legyen, mindenkinél egy
kézipoggyász maradhat, üvölti a hangosbeszélő, mindenkinél csak egy, üvölti egy nógrádi templomtorony, üvöltik
a hegyek, amik leköpnék az embert legszívesebben, leköpték volna már ’56-ban is, leköpték volna ’89-ben is, és azóta minden évben és
kéthavonta és háromnaponta legalább, egyre beljebb mennek a szerelvények a Szívbe, a szétrombolt Erőbe, amit most, nekik, az újraérkezőknek teremtettek, Salgótarjánba, ami új hazájuk lesz, Salgótarjánba, amiből már csak a két ikertorony (a
Garzon) maradt, meg a gyárak árnyékai, meg az el nem költözött helyiek szellemei, és a repedésekből előbújt lények, akik sáskákat esznek és játszanak az idővel, ide-oda gurítják, mint egy labdát, ők lesznek a magasabb kaszt, ha megalakítják az új Államot, ők lesznek legfelül, ezt már mindenki tudja, az emberek azt suttogják a kapaszkodásban, hogy az új főváros ikertornyán megjelent egy Jézus-arc, olyan akár egy fénykép, pedig csak rajzolva van, vagyis fújva, eddig még egy művész sem vállalta
magára, az Első nézegeti a rajzolt Jézust, szagolgatja a festéket, az Első nézi és mosolyog, már érzi az Új Hagyományt, az Újat, amiből sarjad a Más, amiből sarjad az Állam, a repedések lényei közben felszedik a kidobált tárgyakat a vonat után, felszedik
az érzéseket is, és a rengeteg sáskának dobják, azok megrágják, akár a villanyvezetékeket, akár a faluk kerítéseit, ahogy egyre beljebb haladnak a
szerelvények Nógrádba, egyre több az elhagyott falu, ahonnan látványosan kimentek a népek, ahol látványosan romboltak előtte, nagy harag lehetett bennük, hogy így belefeledkeztek a rombolásba, bár teremtenek is vele, mondja az egyik réslény
feltűnően emberi hangon, azért az egész megye felperzselve, legalábbis lelkileg, legalábbis a közös idegrendszerben, a sáskák nekiesnek a sötét erdőknek is, rágják acélos rágóikkal, lombbal keverednek a felfalt emlékek, lombbal az érzések, a rendszerváltás utáni történelem hiánya, a kérdőjelpolgárok üvöltései, hogy most akkor mi lesz, hogy miért feledkeztek el rólunk, egy kérdés, egy sáska, egy mondat egy sáska, sok kétely, több sáska, keverednek a vérrel a nagy nehezen felhúzott családi ház hátsó szobái, a megalkuvó házassági papírok, az elfelejtett megye illatai, és mennek a
vonatok az új főváros felé, és csupaszodnak a fák, a mezők, dőlnek az erdő fái, árnyékuk már rég nem ad hűst, menedéket, ezek már rég nem igazi fák, csak a régiek árnyékai, feltűnően emberi hangon üvöltenek a madarak, ahogy felrepülnek a bokrokról,
vagy azok árnyékairól, feketedik az egész megye, ahogy mennek a szerelvények Salgótarján felé, ahol már az utcán imádkoznak az emberek, kint térdel az egész város, már ami megmaradt belőle, földre borulnak házaikból a népek, a tömbök imákat zengnek vissza, összeolvadnak a nyelvek, a megvertek nyelve az örök erősekével,
a megalkuvóké a közömbösekével, a templomok közben vedlenek, de ez kicsit sem félelmetes, a templomok közben vedlenek, új házai valamelyik istennek, az Új Reménynek, hogy mégis, mégis, a feketedés ellenére is, a sáskák ellenére is, tényleg lesz itt Hazájuk az újra érkezetteknek, tényleg lesz itt Teremtés, Ferde Teremtés, de lesz.
(Borítókép: felvidek.ma)
(Megjelent az Alföld 2019/12-es számában.)
Hozzászólások